|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 22 találat | lapozás: 1-22 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Bács Miklós 1992. június 30.Kolozsváron a bölcsészkaron belül a román tagozat mellett megalakult a magyar színész-, rendező- és dramaturgképző szak, tájékoztatott Tompa Gábor kolozsvári rendező és egyetemi tanár. Nem szeretné, ha Marosvásárhely-Kolozsvár konfliktus lenne, hiszen a tanárhiány nagy gond, ő egyben Marosvásárhelyen is tanít. Egyelőre tíz színészt, öt dramaturgot és három rendezőt szeretnének kiképezni. Csiky András fog tanítani, és mint tanársegéd Bács Miklós, beszédtechnika-tanárok Boér Ferenc és László Gerő lesznek, a mozgástechnikát pedig Valky Ferenc fogja tanítani. Vendégtanárok is besegítenek Budapestről, Bukarestből, valószínűleg Marosvásárhelyről is. /Kisgyörgy Réka: Színművészeti tagozat Kolozsváron. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 30./2001. november 24.Színházi vita. A Kolozsvári Állami Magyar Színház színészei a színházi vitában állásfoglalásukban leszögezték: legmegfelelőbb állásfoglalás, ha estéről estére játszanak. Szakmai felelősségünk teljes tudatában "választottuk ezt a társulatot, színházat, és vele együtt annak igazgatóját." - vallották. Aláírták a színészek: Ambrus Emese, Bács Miklós, Bogdán Zsolt, Borbáth Júlia, Csíky András, Csutak Réka, Dimény Áron, Fodor Edina, Gajzágó Zsuzsa, Kali Andrea, M. Kántor Melinda, Keresztes Attila, Laczkó Vass Róbert, Nagy Dezső, Panek Kati, Salat Lehel, Senkálszky Endre, Varga Csilla. /Nyilatkozat. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 24./2002. december 13.Dec. 12-én a kolozsvári Állami Magyar Színházban kiosztották az évad művészeti díjait. A technikai díjat Maier Sándor, a világosító tár vezetője kapta. Tompa Gábor igazgató kifejtette: azokat díjazták, akik minimum öt szavazatot értek el. A díjazottak Bács Miklós, Keresztes Attila, Fodor Edina, Nagy Dezső, Csíky András, Bíró József, Kelemen Kinga, Hatházi András, Kézdi Imola. Debüt-díjat kapott Tyukodi Szabolcs. A Bánffy Miklós-vándordíjat Dimény Áron veheti át. Idén kezdte meg, a színháztörténelemben egyedül álló jelenségként, 65. színházi évadját Senkálszky Endre érdemes művész, akit szeretettel ünnepeltek az egybegyűltek. /Köllő Katalin: Nívódíjak a sétatéri színházban. Színháztörténeti pillanatok. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 13./2003. július 28.Júl. 26-án a felszentelték Nyárádszentannán az első és második világégésben odamaradt földiek egykor elpusztult, most felújított emlékművét. A megkoszorúzott oszlop Bács Miklós kőfaragó és fia, Bács Zsolt vésnök munkáját dicséri. Hosszú névsor telne ki a Szentannai Napok sikerét előmozdítókból. A lassan várossá váló Nyárádszereda egyik főutcájává válik Szentanna. /b.d.: "Jó kedvet adj, és semmi mást, Uram!" = Népújság (Marosvásárhely), júl. 28./2003. december 16.A 2002/2003-as évad művészeti díjait osztották ki dec. 14-én, vasárnap Kolozsváron, az Állami Magyar Színházban Tompa Gábor, a színház igazgatója elmondta, a díjak anyagi értékét a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának (NKÖM), illetve Ambrus Csaba kolozsvári vállalkozónak köszönhetik. A díjazottak: Hatházi András, Kali Andrea, Visky András /szerzői és dramaturgi munkájáért/, Molnár Levente /debüt-díj/, Bíró József, Nagy Dezső, Kézdi Imola. Fődíjak: Dimény Áron, Salat Lehel, Csíky András, Bogdán Zsolt. Bánffy-vándordíj: Bács Miklós. /Köllő Katalin: Művészeti díjak kiemelkedő teljesítményekért. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 16./2003. december 30.Dec. 28-án a Fehér tűz, fekete tűz című előadás után adták át a kolozsvári Állami Magyar Színházban a Bánffy Miklós Vándordíjat az idei nyertesnek, Bács Miklós színművésznek. A színművészt a 2002/2003-as évad legjobb művészi teljesítményéért díjazta a színház a Farsang, illetve a Pantagruel sógornője című előadásokban nyújtott alakításaiért. Bács Miklós elmondta: napjainkban rengeteg díj létezik, mind formai, mind tartalmi szempontból. - A Bánffy-díjnak viszont van egy különlegessége. Nem áll mögötte hatalmas állami, vagy egyéb társadalmi, kulturális szervezet, hanem egy szűk szakmai kör értékelése nyomán kaptam meg, éppen ezért úgy érzem, hogy sokkal értékesebb, mint a többi díj - jelentette ki. /Köllő Katalin: Átadták a Bánffy Miklós Vándordíjat. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 30./2004. december 20.Az elmúlt évad legkiemelkedőbb teljesítményéért járó, a Művészeti Tanács által odaítélt Bánffy Miklós Vándordíjat vehette át december 17-én Senkálszky Endre, érdemes művész. A 90. életévét betöltött művésznek a magyar hivatásos színjátszás 212. évfordulóján nyújtotta át a kitüntetést a kolozsvári Állami Magyar Színház színpadán Bács Miklós, a tavalyi vándordíjas. /Átadták a Bánffy Miklós Vándordíjat. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 20./2006. május 2.A Woyzeck című előadást követően került sor április 29-én Kolozsváron az Állami Magyar Színházban a társulati díjak immár hagyományossá vált kiosztására. A műszaki díjak kategóriában az „ezüstérmet” Molnár Tibor színpadmester és Tenkei Tibor szcenikus, a műszaki fődíjat pedig Maier Sándor fővilágosító vehette át. Különdíjban részesültek Vallasek Magdolna jogtanácsos és Kovács Kinga szinkronfordító, igazgatói titkár. A „Profizmus”-díjat Borsos Levente művészeti titkár és főügyelő, valamint Kelemen Kinga dramaturg, a színház Management, Marketing&Pr. irodájának vezetője kapta meg. A művészeti díjak kategóriában díjazásban részesült Varga Csilla (A kék csodatortában nyújtott alakításáért), Fodor Edina (A kék csodatorta, Krimi), Sinkó Ferenc (a Bacchánsnőkbeli Dionüszosz alakításért), Orbán Attila (Bakkhánsnők, Velencei terecske), Bács Miklós (Velencei terecske, Woyzeck), valamint Hatházi András a Woyzeckben nyújtott Ezreddobos és a Bolond alakításáért. Díjat kapott Keresztes Attila rendező is, A kék csodatorta, valamint az Egyszer kettő néha sok című előadások rendezéséért. A társulat díját megosztva Hatházi András és Bogdán Zsolt kapták, mindketten a Woyzeckben nyújtott alakításukért. Bogdán Zsoltnak ítélték a tavalyi évad Művészeti fődíját is. Ezután Tompa Gábor ismertette a Bánffy Miklós Vándordíj és a Vlad Mugur Vándordíj nyerteseinek nevét. Az előbbi díjat az évad legkiemelkedőbb művészi teljesítményéért, az utóbbi, idén alapított díjat a legjobb vendégművészi teljesítményt értékelendő ítélik oda. A Bánffy Miklós Vándordíjat idén Kézdi Imola színésznő, a Vlad Mugur Vándordíjat pedig Mihai Maniutiu rendező veheti át a Harag György Emléknapok keretében, május 5-én. A művészeti díjakat a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, a Bánffy Miklós Vándordíjat pedig a Marshall Kft., és annak vezetője, Ambrus Csaba ajánlotta fel. /Átadták az elmúlt évad Művészeti Díjait. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 2./2007. május 14.Középkori hangulatot varázsolt Kolozsvár a Passamezzo Historikus Együttes május 12-én tartott Saltarello című előadásával. A korábbi barokk és reneszánsz táncok után az együttes ezúttal középkori táncokkal próbálkozott. A korabeli táncok, ruhák és dalok mellett a kolozsvári Színművészeti és Média Egyetem Bács Miklós osztályának diákjai harci jeleneteket is bemutattak, Habala Péter koreografiája alapján. /(D. I.): Tánc- és harcművészet középkori módra. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 14./2007. június 29.Sikeresnek értékelte az elmúlt évadot Tompa Gábor kolozsvári színházigazgató. A színház az elmúlt évben nyolc bemutatót tartott, ebből egy koprodukció volt, a többi teljes egészben a színház munkája. A teremkihasználtság a stúdióelőadásokon 83%. A nagytermi előadásokon a teremelfoglaltság átlagosan 53% volt, ami 440 nézőt jelent. Az elmúlt év szakmai sikerei között volt a februári budapesti „miniévad”, amelyen négy darabot mutattak be. A társulat több tagja részesült elismerésben, többek között Hatházi András, aki a Romániai Kisebbségi Színházak Kollokviumán a legjobb alakítás díját kapta. A Hosszú péntek c. stúdióelőadás közönségdíjat nyert a pécsi színházi fesztiválon, Visky András pedig a szakmai zsűri különdíjában részesült dramaturgiai és szerzői munkásságáért. Az elveszett levél c. előadás a FestCO-n érdemelte ki a legjobb főszereplő díját, amelyet Bács Miklós vehetett át, Tompa Gábor a legjobb rendező díját nyerte el. Csíky Andrást UNITER életműdíjjal, Boér Ferencet a Magyar Köztársaság lovagrendjének érdemkeresztjével tüntették ki. Novemberben a kolozsvári társulat Torinóban fog vendégszerepelni a Hosszú péntek c. előadással az Európai Színházak Egyesületének találkozóján, valamint 2008-ban egy New York-i turné is előrelátható. /Tötszegi Orsolya: Sikeres évadot zárt a Kolozsvári Magyar Színház. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 29./2007. december 19.Rangos helyre, a Farkas utca 4. szám alá költözött a Kolozsváron, a Babes–Bolyai Tudományegyetem keretében 1991 óta működő Színháztudomány és Televízió Kar. A december 18-án tartott székhelyavatón a színis diákok karneváli hangulatot teremtettek. Az új épület bejárása is rendhagyóan zajlott, minden teremben, s a folyosókon is mindenütt mini-előadások, jelenetek zajlottak. Végül Bács Miklós osztálya lépett fel: a IV. éves színinövendékek előadását tekinthették meg a résztvevők. A következő egyetemi félévben a televíziós médiaképzés számára kialakított műhelyeket is átadják. /Új székhelyen a Színháztudományi Kar. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 19./2008. január 22.Hét, kiemelkedő tudományos teljesítményt felmutató fiatal oktatóval bővült a Babes–Bolyai Tudományegyetem magyar tagozatának oktatói kara, és ezzel 301-re emelkedett a magyar oktatók létszáma – tájékoztatott Magyari Tivadar rektor-helyettes. A fiatal tanársegédek valamennyien a BBTE végzősei, legtöbbjük jelenleg ezen az egyetemen dolgozik doktori tézisén. Az egyetem szenátusa január 21-én döntött új tanárok felvételéről, illetve az előléptetésekről. Kiemelkedően magas volt ez alkalommal a már alkalmazásban levő magyar oktatók körében az előléptetések száma: huszonegy oktató versenyzett sikerrel nagyobb fokozatért, köztük tizenegy magas szintű oktatói (docensi, illetve professzori) beosztásért. Docens lett például az erdélyi magyar értelmiség néhány közismert személye: Hatházi András és Bács Miklós színművészek, Fábián Gyula jogász és Bakk Miklós politológus. /BBTE: nőtt a magyar oktatók száma. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 22./2011. december 17.Rektort választottak!A tegnap délutántól új rektora van a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemnek. Mint ismeretes, Gáspárik Attila a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatója lett, utódát a tegnap választották meg az egyetem alapállásos tanárai. Mint azt Ungvári Zrínyi Ildikó tanárnőtől megtudtuk, az új intézményvezető Sorin Crisan színházelmélettel foglalkozó professzor, mandátuma négy évre szól, ellenjelöltje Bács Miklós volt. Az egyetemen történő korábbi egyezség szerint várhatóan magyar prorektort választanak a közeljövőben. Népújság (Marosvásárhely) 2011. december 20.Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem – Román vezető a színenRomán rektora lett a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemnek. Sorin Crişan előrehozott választások után került az intézmény élére. Gáspárik Attila, a korábbi rektor ugyanis színházigazgatói kinevezése után lemondott a tisztségről. A magyar többségű választmány annak ellenére döntött Crişan mellett, hogy magyar jelölt is volt. A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen pénteken választottak új rektort az egyetem főállású tanárai és a diákok képviselői. A tisztségért Bács Miklós és Sorin Crişan szállt harcba. Bár a választásra jogosultak között többségben voltak a magyarok, mégis Crişant választották meg. A történtekre az RMDSZ szombati SZKT-ján élesen reagáltak. Kelemen Hunor azt mondta, Bács Miklós megválasztását magyar emberek akadályozták meg. Borbély László pedig feladásról beszélt. Borbély László politikai alelnök, RMDSZ: „Akkor, amikor négy év alatt sikerült egy ügyes rektornak kialakítani, hogy többségben volt a magyarság, amikor szavazásról volt szó. Hát, ha mi hét százalékkal a parlamentben magunk mellé állítunk 44 százalékot sokszor, hát, akkor tessék ott, ahol kiharcoltuk ezt mindannyian, akkor nem feladni az érdekeinket.” Gáspárik Attila, az egyetem volt rektora és jelenlegi tanára szerint az új vezető sok változást nem hoz majd. Szerinte egy visszahúzódó személy, akinek menedzseri képességei kétségbe vonhatóak. Úgy gondolja, azért választották őt, mert a nemzetközileg is elismert Bács Miklós nem tűrte volna el a középszerűséget. Gáspárik Attila igazgató, Marosvásárhelyi Nemzeti Színház: „Nem volt itt se politika, nem volt itt sem román–magyar konfliktus, itt arról volt szó, hogy egy értékrendet utasított el a többség, és egy kicsi langyos, semmitmondó úton akar maradni. Nagy valószínűséggel, hogy ezen az úton a középszerű tanárok, vagy az annál gyengébb tanárok nagyon jól fogják érezni magukat.” Híradónk az egyetem új rektorát is megkereste. Sorin Crişan megerősítette, hogy nem akar változásokat, mert elődei szerinte kitűnő munkát végeztek. Arra a kérdésre, hogy milyen menedzseri tapasztalata van, azt válaszolta, 1991 óta több intézményt vezetett már. Sorin Crişan rektor, Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem: „A hangsúlyt az egyetem küldetésére helyeztem, egy multikulturális egyetem vagyunk. A középpontban az egyetemisták érdekei, és a tanárok támogatása áll. Szerencsém van, hogy egy olyan egyetemen lehetek, ahol a kollégáim kitűnőek a szakmájukban.” A következő napokban a Művészeti egyetem egész vezetése megújul. A szabályzat szerint a rektor-helyettes a magyar tanárok közül kerül majd ki. Demeter Katalin Erdély Tv Erdély.ma 2011. december 21.Kis vásárhelyi számtanBevallom, soha nem volt erősségem a matematika. Én eddig úgy tudtam, hogy 27 (huszonhét) több, mint 24 (huszonnégy). Egész a múlt hét végéig. Amikor is kiderült, hogy a 24 (huszonnégy) végtelenül, behozhatatlanul több, mint a 27 (huszonhét). Nézzük a száraz tényeket: 27 (huszonhét) magyar és 24 (huszonnégy) román professzor, adjunktus, értelmiségi stb. gyűlt össze a Művészeti Egyetemen rektort választani a múlt hét végén. A titkos szavazás után megválasztották a rektort, aki nem más, mint dr. Sorin Crisan színháztörténész, a vesztes pedig dr. Bács Miklós színművész. A meghallgatáson egyikük változást ígért, másikuk pedig azt, hogy nagyjából minden marad a régi. Hogy hogy lett 24 (huszonnégy) több, mint 27 (huszonhét)? Úgy, hogy 5 (öt) magyar tanár átszavazott. Nem számított nekik semmi, hiszen már mindent előre kiszámítottak. Átszavaztak akkor, amikor előttük volt a lehetőség, hogy a majdnem 50 (ötven) állami egyetemből 1-nek (egynek) magyar rektora legyen. Átszavaztak akkor, amikor az orvosi egyetemen állóháború dúl, hisz ott nem akarják betartani a Törvényt. Itt, most adott volt a Törvény adta lehetőség. Valószínű, hogy az utolsó… A négy év múlva esedékes választáson senki nem garantálhatja a számbeli fölényt. Most adott volt. Nem éltünk vele. Felrúgtuk. Öt ember átszavazott. Beszéljünk világosan: elárultak egy ügyet, lelkük rajta, ha van nekik… Magyarázkodásra most nem számíthatunk. Nem lesznek bolondok felfedni kilétüket. Pedig nagyon érdekelne az árulás logikai rendszere. Bizonyítsák be nekem, hogy 24 (huszonnégy) több, mint 27 (huszonhét). Nem fog menni. Karácsony jön. Nem irigylem az "ötök" karácsonyát. Kincses Elemér Népújság (Marosvásárhely) 2012. január 8.Az utolsó végvárat adták fel...” – Interjú Kincses ElemérrelTanügyi fronton Marosvásárhely siralmas helyzetben áll: a MOGYÉ-n fél éve folyik a magyar tagozatok (departamentumok) megalakításáért folyó harc, szinte ugyanennyi ideje próbálkoznak a 2-es általános iskola Bernády Györgyre való keresztelésével, a tényleges eredmény pedig közelít a nullához. Azt mondják, lehetőségekkel nem dobálózik az élet. Nekünk volt egy. Ötven államilag támogatott egyetemből egyetlen egynek magyar rektora lehetett volna, a marosvásárhelyi Színművészeti Egyetemnek. Nem éltünk a lehetőséggel. A miértről Kincses Elemért, írót, rendezőt, drámaírót kérdeztük. – Bár többségben magyar összetételű a Színművészeti Egyetem szenátusa, mégis román nemzetiségű rektort választottak. Mit gondol, miért történt ez így? – Nem biztos, hogy egyértelmű választ lehet rá adni, de az bizonyos, hogy az átszavazók egyéni sérelmeiket fontosabbnak tartották, mint a közösség érdekeit. Pontosabban az a helyzet állt fent, hogy az új jelöltet, Bács Miklóst a régi rektor, Gáspárik emberének tartották, aki több oktatónak is antipatikus volt, és ezen nem tudtak túllépni. Ez a szavazás világos példája annak, amikor az emberek a saját sérelmeiket előbbre helyezik, mint a nemzeti közösség sorsát. Az viszont evidencia, hogy aki azt állítja, mindegy, milyen nemzetiségű rektora van a marosvásárhelyi Színművészeti Egyetemnek, az vagy hazudik, vagy gazember. Sokan egyszerűen nem értik azt, hogy sajnos nem egy olyan országban/városban élünk, ahol teljesen mindegy, milyen nemzetiségű egy egyetem vezetője. Az országban létező ötven állami egyetem közül egynek sincs magyar nemzetiségű rektora, ennek tükrében pedig tagadhatatlan politikai hiba volt ilyen könnyen és ilyen felelőtlenül lemondani erről a kínálkozó lehetőségről. Tudniillik, amit az átszavazó tanárok elkövettek az felelőtlenség. A tények vitathatatlanok. – Vajon Sorin Crisan jobb menedzser, színművész, mint Bács Miklós, vagy etnikai- politikai alapú döntésről volt szó? – Az egyik jelöltről, Bács Miklósról nagyon jó a véleményem, Sorin Crisant nem ismerem személyesen. Egy biztos, Crisan nem volt jelen sem a város, sem az egyetem szellemi életében, Bács Miklós viszont országosan elismert színész, és egy olyan nagyszerű pedagógus, akit imádnak a diákjai. Meglepő számomra, hogy bár több politikai és civil szervezet is hallatta a hangját a történtekről, „árulást”, „bundázást” kiáltottak, viszont az „ellentáborból” semmiféle érvet nem hallottunk, ami Sorin Crisan mellett szólna. Mélységes csend van, és ez módfelett gyanús. Az is gyanús, hogy az átszavazók – akiket szinte biztosan azonosítani tudnánk – kerülik a tekintetünket. – A sajtóban azt lehetett olvasni, a volt rektor is ilyen értelemben nyilatkozott, hogy a döntést inkább emberi, mint etnikai-politikai érdekek határozták meg. Azaz Crisan engedékenysége győzött Bács szigorúsága fölött? – Bács Miklós remek színész, emellett ő változásokat ígért, sok embernek pedig nem fűlik a foga ehhez. Valószínűleg azok, akik átszavaztak, féltek a változástól is. Nem tudom elképzelni, hogy mi járhatott a fejükben, amikor úgy döntöttek, ahogyan, de azt tudom, hogy az eredmény kétségbeejtő. Hangsúlyoznám, hogy szerintem nem politikai gyökerű a probléma, hanem azoknak az embereknek a bosszúja szülte ezt a döntést, akik haragudtak az előző rektorra. Nekik túl kellett volna lépniük azon, ami a saját kis egyéni életüket megalázta, bántotta, sértette, de ezen átszavazó hölgyeknek és uraknak ez nem sikerült. Úgy gondolom, a kérdésre a válasz itt keresendő, és nem politikai vonzatú dologról van szó elsősorban. – Milyen megoldás lehetett volna ennek elkerülésére? – Egyrészt megbocsáthatatlan morális vétséget követtek el a magyar szavazók, amikor a jelölt Bács Miklósnak egyöntetűen bizalmat szavaztak. Akkor kellett volna bátran kimondani, hogy nekik esetleg más véleményük lenne, és ha azt nem veszik figyelembe, akkor megmondani, hogy ők lehet, hogy a román nemzetiségű jelöltre szavaznak. Felháborító az is, hogy egy ilyen borzasztóan fontos dologban titkos szavazást szerveztek. Milyen döntés az, amikor nem kell vállalnunk annak felelősségét? Én ezt aljas dolognak tartom. Hirtelen Sütő András jut eszembe, aki azt mondta, hogy „ott kezdődik az ember, ahol összetéveszti magát a törvénnyel”, azaz nyíltan vállalja, hogy a szavazata igenis önmaga, vagy legalábbis tükörképe. Állítom, hogyha nyilvános szavazáson döntöttek volna az új rektor személyét illetően, akkor holtbiztosan magyar rektorunk lenne. – Véleménye szerint, azon kívül, hogy magyar nemzetiségű, milyen pozitív változást tudott volna Bács hozni az egyetemnek, amit esetleg Crisan nem? – Gondolom, hogy Sorin Crisan is jó szakember, de azt tudom, hogy Bácsnak a diákokkal való konkrét foglalkozásban sokkal nagyobb tapasztalata van. Ugyanakkor rendező, színész, tanár, művelt európai ember, akinek több köze van a színházhoz, mint Crisannak. Az előbbi gyakorlati színházi ember, az utóbbi pedig elméleti színházi ember. – Mit gondol, fogja-e a magyar diákokat befolyásolni ez a változás? – Remélem, hogy a csúfos átszavazás következményei nem fogják, vagy csak csekély mértékben érinteni a diákságot. Lehet, hogy az átszavazó tanárok is remek szakemberek, de korrektségüket vonták kétségbe azzal, hogy egyéni sérelmeiket a közösségi érdek elé, fölé helyezték. Valószínűleg ez vissza nem térő lehetőség lett volna, hisz a tantestület etnikai aránya többet ilyen kedvező számunkra soha nem lesz. Az öt vagy hét (tulajdonképpen mindegy is) átszavazó „elvtársak és elvtársnők”, hölgyek és urak azt felejtették el, hogy amíg a városunkban keresztes hadjáratot vívunk több tanintézményért is, ahol etnikai és politikai kötélhúzás miatt nehezítik a diákok sorsát, ők egy pecsétleütéssel adták fel az utolsó végvárat. Pál Piroska Központ Erdély.ma 2016. február 10.Előítéletek nélkül, alázattal, hatékonyan szolgálniBács Miklós lett a HOP gála művészeti vezetője Bács Miklós színművész, a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatának tagja, a BBTE Színház és Televízió Karának oktatója veszi át Radu Afrim rendezőtől a HOP – Fiatal Színészek Gálájának művészeti igazgatói tisztségét – tájékoztatott honlapján a Romániai Színházi Szövetség (UNITER). A fiatal színészek népszerűsítését és megismertetését szolgáló rendezvénysorozatot immár tizenkilencedik alkalommal szervezik meg idén ősszel, ezúttal is Costineşti-en, a kulturális minisztérium támogatásával. A szövetség látványos, konstruktív energiákkal teli három évként jellemzi közleményében az elmúlt időszakot: olyan meghatározó színpadi produkciók születtek, amelyek nézőpontokat változtattak meg és véleményeket demitizáltak. A fiatal színészek, akik figyelemre méltó hévvel vetették bele magukat az események sűrűjébe, tökéletesen megértették annak a hangnemnek a fontosságát, amelyben a beszélgetések és a próbák zajlottak Radu Afrimmal – az abszolút szabadságról, a korlátok mellőzéséről, a képzeletről, a kreativitásról. A diákok által nagyra becsült pedagógusnak nevezi a szövetség Bács Miklóst, aki alapító tagja volt a kolozsvári színházi iskolának (1991) és a magyar tagozatnak (1992), négy végzős román évfolyam vezetője és a 2004 óta működő Galactoria fesztivál ötletgazdája. Szabadság (Kolozsvár) 2016. június 7.Startolt a végzős színisek fesztiválja, a 13. GalactoriaMegannyi tanács, jókívánság hangzott el tegnap délben, a 13. Galactoria hivatalos megnyitóján, a BBTE Színház és Televízió Karának oktatói szerencsét és sikeres karriert kívántak harmadéves diákjaiknak, bátorságot, hogy vállalják önmagukat, valamint kitartást, lelkesedést az előttük álló nagybetűs élethez. A Bács Miklós színművész, egyetemi tanár kezdeményezésére elindított fesztivált tizenharmadik alkalommal szervezik meg június 6-a és 14-e között, a cél, akárcsak korábban, hogy lehetőséget teremtsenek a szakma és a nagyközönség előtti bemutatkozásra a végzős színész és rendező szakos hallgatók számára. A Magyar Színházi Intézet igazgatója, Szilágyi-Palkó Csaba osztályában idén tizenegy színészhallgató fejezi be tanulmányait, őket öt előadásban láthatják az érdeklődők. Szabadság (Kolozsvár) 2017. március 27.Kolozsvári magyar színésznőt bántalmazott az ukrán rendezőÉrtesüléseink szerint verbálisan és fizikailag is bántalmazta a Kolozsvári Állami Magyar Színház egyik színésznőjét Andrij Zsoldak Németországban élő ukrán rendező, aki Henrik Ibsen Rosmersholm című darabját állította színpadra a kincses városban. A péntek esti bemutató szünetében történt agresszióról az áldozat egyik kollégája értesítette a rendőrséget, amely a Krónikának megerősítette a színháznál történt incidens tényét. Tompa Gábor, a teátrum igazgatója úgy nyilatkozott, az incidens „nem volt annyira súlyos, hogy bántalmazásról lehessen beszélni, bár kemény jelenet volt”. Verbálisan és fizikailag is bántalmazta a Kolozsvári Állami Magyar Színház egyik színésznőjét Andrij Zsoldak Németországban élő ukrán rendező, aki Henrik Ibsen Rosmersholm című darabját állította színpadra a kincses városban. A péntek esti bemutató szünetében történt agresszióról az áldozat egyik kollégája értesítette a rendőrséget, amely a Krónikának megerősítette a színháznál történt incidens tényét. Az érintett színésznő megkeresésünkre nem kívánt nyilatkozni az ügyről, mint mondta, ezt a belső munkafolyamat részének tekinti, amit szeretne mihamarabb elfelejteni. Közölte, rendőrségi feljelentést sem tesz az ügyben. Carmen Livia Jucan, a Kolozs megyei rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap a Krónikának elmondta, pénteken 21 óra 30 perckor érkezett riasztás az 112-es segélyhívószámon, miszerint agresszió ért egy színésznőt a sétatéri társulat előadása közben. A helyszínre kiérkezett rendőrök nem tudtak közvetlenül a sértett féllel beszélni, mivel a művész időközben a második felvonásban már ismét a színpadon játszott. A szóvivő kérdésünkre elmondta, a riasztás nem az áldozattól, hanem annak egyik kollégájától származott, a rendőröknek pedig ugyancsak más színészek írták le a történteket. Megtudtuk, a rendőrök felkérték a színész kollégákat, tolmácsolják az áldozatnak, hogy adott esetben kérjen törvényszéki orvosi látleletet, de mindenképpen tegyen bűnvádi feljelentést az ügyben. Carmen Jucan rendőrügynök lapunknak elmondta, a rendőrség fizikai bántalmazás esetén csakis az előzetes feljelentés alapján indíthat eljárást. Az előadásban Imre Éva, Sigmond Rita, Bodolai Balázs, Bács Miklós és Kicsid Gizella szerepelt, akik az incidenst követően, a szünet után valamennyien végigjátszották a második felvonást. Az ügy pikantériája, hogy az agresszió áldozatává vált színésznő a Rosmersholmban egy olyan figurát alakít, akit a történet szerint bántalmaznak az egyik jelenetben. „Túlságosan indulatos a rendező” Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója megerősítette lapunknak, hogy incidens történt a pénteki bemutatón, de szerinte nem volt annyira súlyos, hogy bántalmazásról lehessen beszélni. „Valószínűleg összeszólalkoztak és maximum megrázta a színésznőt" – fogalmazott a Krónikának a direktor, hozzátéve, nem esett bántódása senkinek. „Valószínű, hogy egy hevesebb, indulatosabb pillanat volt" – tette hozzá Tompa Gábor, aki ugyan nem volt tanúja az incidensnek, de a szünet után értesült róla, és több embertől is tájékozódott. Felvetésünkre, hogy a rendőrséget is kihívták a helyszínre, úgy vélte, valószínűleg az ügyelő ijedhetett meg a hangoskodás hatására. „Helyesen is, elfogadhatatlan, hogy bántalmazás történjen, de végül nem történt" – fogalmazott a színházigazgató, aki szerint bár „kemény jelenet volt", nem fajult el odáig, hogy fizikai sérülés történjen. Tompa maga is elismerte, hogy Andrij Zsoldak rendező túlságosan indulatos, és „kicsit kiszaladt a kontroll alól". Úgy vélte, az, hogy próbafolyamat során is voltak konfliktusok közötte és a színészek között, nem rendkívüli a színházi munkában. „Sok ilyenről tudunk. Olyanról is tudunk, hogy színészek összeverekedtek próbán, de ez egy idegfeszültséggel járó munka, megesik az ilyesmi" – mondta az igazgató-rendező, hozzátéve: a mostani esethez hasonló, „pletykaszinten történő, folyosórádión alapuló híreket nem jegyzi a történelem". Kérdésünkre, hogy a történtek után a színház vezetősége kezdeményez-e kivizsgálást az ügyben, elmondta: ha az érintett fél azt mondja, hogy bántalmazás történt, és ennek bizonyítható nyomai vannak, megteszik. Úgy vélte, ennek megelőzésére is történhetett a rendőrség értesítése, és mivel az előadás folytatódott, szerencsére az indulatok is lecsillapodtak. „Egyelőre mindenki azt mondja, és ezt azért tudomásul kell vennünk, mivel egyöntetű jelzés a színészek részéről, hogy nagyon nehéz, kemény volt a folyamat, a rendező olyan dolgokat kért, amelyek a korlátaikat feszegették. Mindenki, még azok is, akik kikerültek a szereposztásból, hálásan gondolnak a folyamatra, mint olyanra, amelyben nagyon rég nem volt részük. Olyan igényességről, olyan kompromisszummentességről van szó, ami a színészeket mindenképpen előrelendítette és megváltoztatta. Ezt kell nézni, és senki nem bánja – egytől egyig mindenkit meg lehet kérdezni –, hogy része volt ennek a folyamatnak" – fejtette ki Tompa. Kérdésünkre, hogy a történtek fényében folytatják-e az együttműködést Andrij Zsoldak rendezővel, úgy nyilatkozott, „meglátjuk”. A bemutatót követő ünnepélyes fogadáson egyébként Tompa Gábor és Visky András művészeti igazgató egyaránt jelen volt, és gratuláltak a rendezőnek – mint mondták, el voltak ragadtatva az előadástól. A színház Facebookján is látható fotók tanúsága szerint Tompa Gábor mosolyogva gratulált a vendégrendezőnek, méltatta munkásságát és a kolozsvári produkciót. Imre Éva, Sigmond Rita és Bács Miklós – a színházi életben szokatlan módon – nem jelent meg az állófogadáson. Feszültségek a próbafolyamat alatt Értesüléseink szerint Andrij Zsoldak az egész kolozsvári próbafolyamat alatt megalázó, autoriter, „diktatorikus” módon bánt a színészekkel, semmibe vette az ötleteiket, meglátásaikat, ezért sokan közülük felmondták a vele való együttműködést. A rendező egyébként többször is nyilatkozta már, hogy „ars poeticája” szerint a színészt szélsőséges körülményeknek kell kitenni a próbafolyamat során, ő pedig nem köt kompromisszumokat. Mint a kincses városi bemutatót beharangozó sajtótájékoztatón nyilatkozta, nem volt egyszerű tető alá hozni az előadást, kezdetben 17 színésszel kezdte a munkát, végül hat színész játszik a produkcióban. Ibsen darabjából erdetileg háromfelvonásos, hatórás előadást készített elő Zsoldak, aztán később kivágták a második részt, így alakult ki a két részből álló négyórás produkció. Értesüléseink szerint a rendező munkamódszeréhez tartozik, hogy feszültséget és konfliktust szít, utolsó pillanatban dönt egy-egy előadás kimenetelét, vagy a produkcióban fellépő színészek kilétét illetően. A jelek szerint Zsoldak nemcsak a színészek, de a közönség türelmét is próbára teszi – emiatt már konfliktusba került a kolozsvári színház alkalmazottaival tavaly novemberben az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztiválon, amelynek keretében az Elektra című, általa rendezett produkciót mutatták be a szkopjei színház művészei. Úgy tudjuk, az előadás napján a rendező azt akarta elérni, hogy a kitűzött időponthoz képest egy órával később kezdjék a produkciót, mivel még „igazítani akar rajta”, azonban a szervezők megakadályozták végül ebben. „Olyan rendező vagyok, aki semmi szabadságot nem ad a színészeinek” Az Interferenciák fesztiválon Zsoldak az Elektra című előadásról szóló sajtóbeszélgetésen azt mondta, a szkopjei Macedón Nemzeti Színház színészei közül többen kiléptek a projektből, ezt azonban korántsem tartja problémának. „Jóval fontosabb, hogy kettejük döntése legyen az együttműködés, a színészé és a rendezőé, akárcsak a csóknál – ahhoz sem lehet egyoldalúan hozzáállni" – hangoztatta a művész. A casting során nehezen talált rá a megfelelő címszereplőre, ráadásul a színésznőnek, akit kiválasztott, nemsokára eltört a lába, így új Élektra után kellett nézni. Második körben Darja Rizova mellett döntött, azonban állandó konfliktusban voltak az első hónapban, elmondása szerint úgy viselkedtek, mint két kutya, pár nappal a bemutató előtt lettek csak barátok. Adott ponton azt kérte a színésznőtől, hogy tegyen úgy a próbán, mintha a kutyája lenne, teljes mértékben adja át neki a hatalmat önmaga fölött – írta a Szabadság napilap. „Olyan rendező vagyok, aki semmi szabadságot nem hagy a színészeinek. Csak semmi improvizáció, minden másodpercet megrendezek” – fűzte hozzá. Zsoldak 1962-ben született Kijevben, Moszkvában tanult rendezői szakon. Az ukrajnai Harkov Taras drámai színházának igazgatója volt, ahol több olyan előadást rendezett, amelyet számos európai ország színházi fesztiváljain mutattak be. Shakespeare Rómeó és Júlia című művéből készült feldolgozását betiltották Ukrajnában, azóta Berlinben él, de több országban rendez. Jelentős európai szakmai díjak birtokosa, a nagyszebeni színházban 2002-ben rendezett Othello?! című előadása a Szebeni Nemzetközi Színházi Fesztiválon a legjobb rendezés díját, az azévi UNITER-gálán pedig a legjobb előadás díját kapta. A Rosmersholmot szerdán 18 órától láthatja újra a közönség a kolozsvári színházban. Kiss Judit, Pap Melinda, Rostás Szabolcs Krónika (Kolozsvár) 2017. március 28.Ilyen a boksz. És a színház milyen?Péntek este kiszállt a rendőrség a Kolozsvári Állami Magyar Színházba, mert egy hozzájuk érkezett feljelentés szerint az előadás szünetében Andriy Zholdak rendező bántalmazta az előadásban szereplő egyik színésznőt. Erről szól röviden a Krónika vasárnap esti cikke. Bővebben arról is, hogy a színház igazgató Tompa Gábor szerint, bár kemény helyzet volt, nem történt igazi bántalmazás, lehet csak megrángatta vagy ilyesmi. Kivizsgálni az ügyet csak akkor fogja a színház, ha a színésznő állítja, hogy bántalmazás történt, illetve „bizonyítható nyomai” is lennének az incidensnek. Olvashatunk még a továbbiakban arról, hogy Tompa szerint a színházi munka idegfeszültséggel jár, és vannak ugyan konfliktusok, de a péntekihez is hasonló „pletykaszinten történő, folyosórádión alapuló híreket nem jegyzi a történelem”. Azt mondják, ami nem öl meg, az megerősít, és én most arra gondolok, hogy az a színésznő, akinek most nem írom le a nevét, mert maga sem vállalta (egyelőre legalábbis), vajon mennyire érzi erősnek magát. És hogyan érzik magukat a kollegái, akikkel együtt olyan próbafolyamaton vannak túl, amelyről már a bemutató előtti sajtótájékoztatón is „megrendülten” nyilatkoztak. Zholdakot, amerre jár, rosszhíre kíséri: agresszív, diktatórikus módszerei vannak, kiszámíthatatlan, és büszke arra, hogy nem tekinti partnernek a színészt, csupán eszköznek, amellyel saját elképzeléseit megvalósíthatja. Nos, lehetne vitát nyitni arról, hogy miért jó egy ilyen rendező, vagy arról, hogy amit létrehoz ezekkel a módszerekkel, az miért és mennyire értékes. De nem itt és nem most! A színházigazgató állítja, a kolozsvári színészek „hálásan gondolnak a folyamatra, mint olyanra, amelyben nagyon rég nem volt részük. Olyan igényességről, olyan kompromisszummentességről van szó, ami a színészeket mindenképpen előrelendítette és megváltoztatta. Ezt kell nézni, és senki nem bánja – egytől egyig mindenkit meg lehet kérdezni”. Mindenkit meg lehet kérdezeni... hmmm... hát nem furcsa, hogy mindenkit meg lehet kérdezni, és mégis a cikkben egyetlen színész, egyetlen stábtag sem vállalta, hogy nyilvánosan elmondja tulajdonképpen mi történt? Megkérdezném, hogyan érzik magukat egy olyan helyzetben, ahol a belső munkafolyamat része, hogy a rendező megrángathat egy színésznőt az előadás szünetében. Megkérdezném, hogyan lendíti előre a jellemfejlődésben az embert az, ha megalázzák? Megkérdezném: munka után, ha a színész hazamegy s belenéz fürdőszobája tükrébe, mekkora büszkeség önti el, hogy aznap is túlélte, a rendezője unortodox bánásmódját? Megkérdezném: tényleg hálás a színész, ha bábunak nézik? Tényleg szakmai teljesítmény a kiszolgáltatottság eltűrése? Mindenkit meglehet kérdezni... ahogyan a NEEEM kampány is teszi egy ideje, és látványosan nem jut előre. Ha a bántalmazásról kell beszélni (és nemcsak a nők bántalmazásáról) meg sem tudunk szólalni. Mert ez olyan megfoghatatlan. Mert akkora szégyen, hogy leginkább az áldozat szégyell róla beszélni ... és mi mindannyian, akik vasárnap este óta elolvastuk ezt a riportot és azóta nem tudjuk, hová tegyük ezt az egészet. Hogyan írjunk kritikát, hogyan szólaltassuk meg a rendezőt, főszereplőt, hogyan beszéljünk az előadásról, ha közben most már tudjuk, hogy a próbafolyamat, a belső kommunikáció már nem csak művészi megközelítésről, rendezői utasításról, alkotómunkáról, hanem egymás fejének leordításáról, nők rángatásáról szól? Emelje fel a kezét, aki nem gondolja kicsit is úgy, hogy jobb lett volna erről az egészről nem tudni! És aztán emelje fel a kezét az is, aki szégyelli magát, mert ezt gondolja ... Nos, azok számára, akik most cefetül érzik magukat, legyen nagyon világos: nem az a baj, hogy kiderült! Az a baj, hogy megtörtént! És az a baj, hogy akit – a legenyhébb forgatókönyv szerint is – elsodort az indulat, nem kért azonnal bocsánatot. És az a baj, hogy akinek meg kellett volna védenie a színészeit, az megvonta a vállát: számára, amire nincs látható bizonyíték, az meg sem történt. Tartok tőle, sokan fognak haragudni ezért az írásért is, mert egy nappal tovább tartja szem előtt a botrányt, hogy ez is akadály abban, hogy magáról az előadásról, a produkcióról beszéljünk inkább, amiért Imre Éva, Bodolai Balázs, Kicsid Gizella, Bács Miklós és Sigmond Rita olyan keményen megküzdött, és akik előtt mélyen meghajlok és emelem kalapom. Hiszem, hogy véletlenek nincsenek, s az sem véletlen, hogy a színház honlapján az előadásról ezt olvashatjuk: „Saját bűnössége elől senki nem menekülhet. Tetteink az ajtó mögül leselkednek, a kandalló hamvában bújnak meg, az ablakban tükröződő arcképünkből néznek vissza ránk. Beszélhetünk, vagy hallgathatunk, bűnösségünk tudata úgy akaszkodik ránk, mint valami átázott kabát.” Őértük remélem, hogy az, akinek kell, ázott kabátjában egyszercsak előáll, bocsánatot kér és leteszi láthatatlan bokszkesztyűit, szemellenzőjét. Őértük remélem, hogy Isabelle Huppert színház világnapi üzenete nem véletlenül ért el Kolozsvárra is: „A színház védelmez és menedéket nyújt. Hiszem, hogy szeret minket. Ahogy mi is szeretjük őt.” Legyen így. Legyen színház. A többi maradjon a ringben. Albert Antal Orsolya Szabadság (Kolozsvár) 2017. március 29.Kiállnak bántalmazott társuk mellett a kolozsvári magyar színészek„Mélységesen aggasztónak” tartják a Kolozsvári Állami Magyar Színház színészei a Rosmersholm pénteki bemutatóján történt incidenst. A közösségi oldalakon terjedő állásfoglalást a pénteki előadás teljes szereposztása aláírta. Amint arról a Maszol is beszámolt, az egyik színésznő elleni verbális és fizikai agressziót vizsgálta a rendőrség pénteken a Kolozsvári Állami Magyar Színház épületében, Henrik Ibsen Rosmersholm című darabjának a bemutatója idején. Az agresszor a darab rendezője, Andrij Zsoldak volt. Tompa Gábor igazgató a Maszolnak nyilatkozva „színházi belügynek” minősítette az incidenst. Az érintett színésznő vasárnap este a Krónikának úgy nyilatkozott, hogy nem kíván feljelentést tenni az ügyben, a belső munkafolyamat részének tekinti a történteket, és mihamarabb el szeretné felejteni. Állásfoglalásuk szerint a Kolozsvári Állami Magyar Színház színészei kiállnak egymás mellett, elutasítanak mindennemű agressziót és aggasztónak tartják a történteket, illetve elvárják, hogy a színház megtegye a szükséges lépéseket a hasonló esetek megelőzésére. A nyilatkozatot a színház külső munkatársai, Bíró József és Hatházi András is aláírták. Utóbbi korábban a Maszolnak úgynyilatkozott, „egy rendező addig mehet el, ameddig a munkatársai engedik”. Alább közöljük a teljes szöveget: Mi, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színészei, egyöntetűen és határozottan kiállunk egymás mellett és egymásért. Elutasítunk mindennemű agressziót. Nem tekintjük úgy, hogy az agresszió a színházi munka része, vagy, hogy létezik olyan helyzet, ami ennek jogosultságot teremt. Mélységesen aggasztónak tartjuk a nemrég történteket. Úgy érezzük, hogy ilyen helyzetben egyetlen ember elfogadhatatlan gesztusa miatt árnyék vetül a munkánkra. Elvárjuk, hogy a munkánknak otthont adó intézmény tegye meg a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy az ilyesmi ne fordulhasson elő. Messzemenően szolidárisak vagyunk minden egyes színpadra lépő társunkkal, és erőt, bátorságot kívánunk a továbbiakban. Aláírják: Laczó Júlia, Orbán Attila, Marosán Csaba, Varga Csilla, Imre Éva, Albert Csilla, Sinkó Ferenc, Laczkó Vass Róbert, Szűcs Ervin, Bogdán Zsolt, Csutak Réka, Kató Emőke, Kali Andrea, Buzási András, Kézdi Imola, Dimény Áron, Panek Kati, Kántor Melinda, Sigmond Rita, Györgyjakab Enikő, Bodolai Balázs, Ötvös Kinga, Vindis Andrea, Farkas Lóránd, Pethő Anikó, Kicsid Gizella, Bács Miklós, Balla Szabolcs, Árus Péter, Fogarasi Alpár Valamint: Hatházi András, Bíró József maszol.ro 2017. április 3.Színház és árnyoldalaBizonyára szinte senki előtt nem ismeretlen az a történet, amiről az alábbiakban írni fogok, hiszen a Kolozsvári Állami Magyar Színházban március 24-én este történt incidens híre az elmúlt napokban, kis túlzással, körbejárt országot-világot. Úgy gondolom tehát, hogy nincs szükség az előzmények ismertetésére. Megjegyzem, eddig ódzkodtam bármit is írni az esettel kapcsolatban, vártam, hátha letisztulnak a dolgok, és érthetővé válik, mi és hogyan történt. Reméltem, hogy a szerdai televíziós (kolozsvári magyar adás) beszélgetés végre fényt derít erre a történetre. De úgy érzem, több csúsztatás is történt, ezért megpróbálom, leginkább a magam számára tisztázni azt, amit nem tudok logikusan összerakni, akármennyire is igyekszem. Az alapot természetesen a már említett televíziós interjú szolgáltatja, amelyet Víg Emese készített a színház igazgatójával, Tompa Gáborral, hiszen, amint itt elhangzott, „ragaszkodjunk a tényekhez, ahhoz, hogy mi történt, mert eddig senki nem volt kíváncsi arra, hogy mi történt valójában... Na, most itt az igazság a következő...”. Én is ragaszkodom tehát ahhoz, hogy az itt elhangzottak alapján megpróbáljak tisztázni néhány dolgot, vagy inkább elmondani, milyen kétségek–kérdések merültek fel bennem az elhangzott „igazságokkal, tényekkel” kapcsolatban. Hát akkor, lássuk. 1. „Eddig senki nem volt kíváncsi arra, hogy mi történt valójában”, mondja Tompa Gábor az első pillanatokban. Ezt a kijelentést azért érzem kissé csúsztatásnak, mert a március 26-án, vasárnap este a Krónika online-, majd 27- én a lap nyomtatott változatában megjelenő cikk szerzői azt írják: „Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója megerősítette lapunknak, hogy incidens történt...” stb., stb. Ergo, valaki(k) kíváncsi(ak) volt(ak) a laptól arra, hogy „mi történt valójában”, hiszen feltételezhetően ezért keresték meg az igazgatót. Aminthogy az érintett színésznőt is, aki, mint írják, „nem kívánt nyilatkozni az ügyről... stb., stb.”. És mivel itt jelent meg legelőször bármi is arról, hogy pénteken este incidens történt a bemutató alatt, ez lett volna az ideális alkalom arra, hogy a lap által megkérdezett igazgató elmondja az igazságot, és ezáltal elejét vegye a további találgatásoknak és ferdítéseknek. Feltételezésem szerint a cikk vasárnap készült, tehát péntek estétől vasárnap délig volt idő arra, hogy az intézményvezető aprólékosan tájékozódjon a történtekről, és elmondja a tényeket. Ehelyett azonban leginkább maszatolás folyt. 2. „Volt egy incidens, és szeretném leszögezni, hogy semmiféle agressziónak nincs létjogosultsága, nem próbálunk és nem is lehet igazolást találni”. „...semmiképpen nem fogadható el semmiféle agresszív vagy bántalmazó magatartás, erre semmiféle igazolást nem akarok, és nem kell találnunk”, hangzik el a televíziós beszélgetés elején Tompa Gábor részéről. Ehhez képest, végighallgatva a szinte negyven perces műsort, folyton az az érzésem, hogy mégiscsak igazolásokat próbál találni, és úgy „ítéli el” az agressziót, hogy közben minduntalan felmenti az agresszivitást elkövető Andriy Zholdakot, hol azzal indokolva a történteket, hogy a rendező köztudottan „szenvedélyes megszállott”, hol felmagasztalva őt, hogy milyen nagyszerű rendező, akiről úgy hallotta, a próbafolyamatban részt vevő színészek azon része is, „akik nem maradtak a szereposztásban, azt mondták, hogy életük egyik legmeghatározóbb élménye volt” a vele való találkozás. Annak ellenére, hogy „nagyon kemény volt, és nagyon igénybe vette őket”. Hol pedig azzal, hogy hát ilyesmi, vagy ehhez hasonló dolgok máskor és másvalakikkel is megtörténtek... Például Harag György is nagyon keményen bánt a színészekkel, „Sebők Klárát minden próbán megsiratta, minden próbán meggyötörte” az Éjjeli menedékhely próbafolyamata alatt, jegyzi meg Tompa. 3. „Tehát, ő [mármint a rendező, Andriy Zholdak] bement szünetben, és az egyik színésznőt vállon ragadta, kiabált, megrázta, és fölemelte a kezét”, mondja az igazgató. Később pedig: „Nem történt semmi olyan atrocitás, vagy komolyabb testi bántalmazás, mert nem jutott el odáig... nem tudjuk, hogy eljutott volna, vagy sem, de megakadályozták”. Ez a pont kicsit kapcsolódik még az előzőhöz, hogy akkor hogy is van ezzel az agresszióval, amit elítél az igazgató. Azt ajánlom, olvassuk el még egyszer, lassan, hogy megértsük. Lássuk csak: kiderül, hogy történt ugyebár atrocitás, de nem esett „komolyabb testi bántalmazás, mert nem jutott el odáig...”. Andriy Zholdak „csak” megrázta a színésznőt, „csak” kiabált és „csak” fölemelte a kezét. (Gondolom, integetni akart). Egyéb atrocitás nem történt ugyebár. Mert megakadályozták. És nyilvánvalóan ebből kifolyólag nem tudjuk, hogy eljutott volna-e odáig a dolog, hogy „komolyabb testi bántalmazás” is megessen. A többit csak ideidézem kommentár nélkül: „azután rögtön az ott lévő színészek, később a technikai igazgató, aki ott volt és akinek szóltak, megjelent, szétválasztották, elvitték a színésznőt, Zholdákot kihozták az udvarra, lecsillapították”. „Nem tudjuk, hogy folytatódott volna-e vagy sem, mert megakadályoztuk”. „Ha valóságos agresszió lett volna...” 4. Ennél a pontnál kénytelen vagyok hosszasabban idézni Tompa Gábort, mert nem egyszerre hangzottak el ezek a dolgok a beszélgetésen, így nem biztos, hogy felfigyelnek rá azok, akik végighallgatják. „Ez történt [mármint az incidens] háromnegyed 8-kor, az előadás szünetében...” „Nekem is szöveges üzenetem érkezett, én is kimentem az udvarra, megkérdeztem mi történt...” „Az előadás folytatódott”. „Az előadás végigment, de a rendőrséget kihívta az egyik munkatársunk háromnegyed tízkor. Két órával az incidens után. Az előadás végéhez közel”. „Nem tudtam, hogy kihívódott a rendőrség”. „Az előadás után azonnal lementem az öltözőbe, és körülbelül 40 percet töltöttem ott a színészekkel, akik ott voltak, ezért kezdődött ké- sőbb a protokoll, mert eléggé ki voltak borulva, mert lehordást kaptak és nem tudták, hogy miért...”. „Én éjjel négy órakor tudtam meg, hogy a rendőrséget kihívták, mert akkor közölte az illető személy írásban, hogy kihívta a rendőrséget”. Vegyük tehát sorra. Az incidens háromnegyed nyolckor történt, az előadás szünetében (a bemutató 6 órakor kezdődött). Tompa Gábort szöveges üzenetben értesítik erről, ő is kimegy az udvarra. Addigra természetesen az incidens már lezajlott a kulisszák mögött, az udvaron már csak a „szenvedélyes” rendezőt csillapítják. Ezután folytatódik az előadás. Mint az igazgató mondja, a rendőrséget a munkatárs (vagyis az előadás ügyelője) háromnegyed tízkor hívta ki. A második rész szinte két órát tart, tehát a kb. nyolc órakor kezdődő második rész vége fele. Menjünk tovább. Azt mondja Tompa Gábor, hogy az előadás után azonnal lement az öltözőbe, és 40 percet töltött ott a színészekkel beszélgetve, csak azután ment fel a büfébe, ahol megtartották a protokollt. Amennyiben a rendőrséget háromnegyed tízkor hívták ki, az előadásnak pedig tíz óra körül volt vége, akkor az igazgatónak feltételezhetően találkoznia kellett volna velük, hiszen negyven percen át ott tartózkodott az öltözőkben, a rendőrfőkapitányság szóvivője szerint pedig, aki a Krónikának nyilatkozott, „a helyszínre érkezett rendőrök nem tudtak közvetlenül a sértett féllel beszélni, mivel a művész időközben a második felvonásban már ismét a színpadon játszott. A szóvivő elmondta, a riasztás nem az áldozattól, hanem annak egyik kollégájától származott, a rend- őröknek pedig ugyancsak más színészek írták le a történteket”. Erre csak annyit lehet mondani, jelentkezzen, aki érti. 5. A beszélgetés elején Víg Emese próbál utalni arra, hogy Andriy Zholdakot „megelőzte a híre”, „van egy előtörténete”. Nincs, mondja Tompa. Nincs tekintettel a színészekre, mondja Víg Emese. Az igazgató erre azt válaszolja, hogy nem tud ilyesmiről. Később elmondja, hogy a színház „meghozta a maga lépéseit”, kivizsgálta az ügyet, és azt is megvizsgálták, hogyan lehet a rendezőt „egyfajta következmény elé állítani”. A rendező szerződésében, mondja Tompa, „van egy olyan pont, amely azt mondja ki, hogy bármilyen konfliktusos helyzetre a vezetőség közvetítésével keressen megoldást. Ezt ő megszegte, és emiatt levontunk a honoráriumából egy jelentős összeget, amit ő alá is írt, jegyzőkönyvvel”. Nem tudom, hogy általában mi foglaltatik bele ezekbe a szerződésekbe, de meglepő ez a fogalmazás, hogy „bármilyen konfliktusos helyzetre a vezető- ség közvetítésével keressen megoldást”. Feltételezhetően valamit azért mégiscsak kellett tudniuk Zholdak „előtörténeteiről”, ha a szerződésbe foglaltatott egy ilyen kitétel. 6. A beszélgetés alatt sokszor elhangzik az igazgató részéről, hogy előbb menjenek el az emberek, nézzék meg az előadást, és azután ítélkezzenek. Ezzel teljesen egyetértek, ez elemi követelmény. Csakhogy itt nem arról kell beszélgetni, hogy milyen az előadás, hanem arról, hogy hogyan történhetnek meg ilyen dolgok, és ha már megtörténtek, akkor miért nem lehetett már a kezdet kezdetén elmondani vilá- gosan a történteket, a már említett első cikk megjelenésekor. És akkor valószínűleg elejét lehetett volna venni a „rémtörténeteknek” és „összeesküvés-elmé- leteknek”. Vagy legalábbis hivatkozási pont lehetett volna. A „tessék megnézni, utána lehet bírálni, végezzük el a bírálatnak az érvelésen alapuló munkáját”-részhez pedig csak annyit fűznék hozzá, többször megtapasztaltam már – és más kritikus kollégáim is – ennek a kijelentésnek a következményeit az intézmény vezetője részéről. „A párbeszédre szükség van”, mondja az igazgató. Valóban szükség van. De nemcsak ilyenkor, amikor „baj van”, hanem folyamatosan, erre alapulna a színház és közönség, színház és újságírók, kritikusok közötti kapcsolat. Ehhez azonban mindkét félnek nyitottnak kell lennie. * Végül még annyit, sokatmondó az a nyilatkozat, amit a társulat egy része aláírt. Ennél beszédesebb üzenetet, hogy valami nagyon nincs rendben, nem hiszem, hogy meg lehetett volna fogalmazni. És akkor itt térnék ki ennek a történetnek a legfontosabb részére: a színészekre. Ha egy rendező csak úgy tud alkotni, hogy folyamatosan megalázza, agyongyötri, sárba tiporja, olyan lelki – vagy akár testi – agressziónak veti alá a színészt, amitől esetleg tartós sérülést is szenvedhet, és komoly következményei lehetnek, akkor engem nem biztos, hogy érdekel, hány nemzetközi fesztiválra hívták meg az előadást. Akkor csak azt tudom mondani, nem is érdekelnek az oly sokat hangoztatott „tények”. (Zárójelben megjegyzem, érdekes módon alig volt meg a bemutató, és az igazgató, mint elmondta a televíziós interjúban, már konkrétan tudja, hogy öt nemzetközi fesztiválra meghívták a produkciót. Gondoljuk vajon azt, hogy netalán előre „le volt zsírozva” a dolog?) Láttam az előadási főpróbát. Elképzelni sem tudom, hogy a szünetbeli incidens után a szí- nészek, és különösképpen a közvetlenül érintett színésznő milyen lelkiállapotban ment(ek) vissza, lejátszani az iszonyatosan kemény, hatalmas energiákat és koncentrációt követelő szinte kétórás második részt. Ha valamiről, akkor erről kéne beszélni. A megaláztatásról. A lelki terrorról. Az igazgató hozzáállásáról. A hogyan továbbról. Mert Andriy Zholdak elment. De a színészek, a társulat marad... Nyilatkozat Mi, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színészei, egyöntetűen n és határozottan kiállunk egymás mellett és egymásért. Elutasítunk mindennemű agressziót. Nem tekintjük úgy, hogy az agresszió a színházi munka része, vagy, hogy létezik olyan helyzet, ami ennek jogosultságot teremt. Mélységesen aggasztónak tartjuk a nemrég történteket. Úgy érezzük, hogy ilyen helyzetben egyetlen ember elfogadhatatlan gesztusa miatt árnyék vetül a munkánkra. Elvárjuk, hogy a munkánknak otthont adó intézmény tegye meg a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy az ilyesmi ne fordulhasson elő. Messzemenően szolidárisak vagyunk minden egyes színpadra lépő társunkkal, és erőt, bátorságot kívánunk a továbbiakban. Aláírják: Laczó Júlia, Orbán Attila, Marosán Csaba, Varga Csilla, Imre Éva, Albert Csilla, Sinkó Ferenc, Laczkó Vass Róbert, Szűcs Ervin, Bogdán Zsolt, Csutak Réka, Kató Emőke, Kali Andrea, Buzási András, Kézdi Imola, Dimény Áron, Panek Kati, Kántor Melinda, Sigmond Rita, Györgyjakab Enikő, Bodolai Balázs, Ötvös Kinga, Vindis Andrea, Farkas Lóránd, Pethő Anikó, Kicsid Gizella, Bács Miklós, Balla Szabolcs, Árus Péter, Fogarasi Alpár, Molnár Levente. Valamint: Hatházi András, Bíró József. Köllő Katalin / Szabadság (Kolozsvár) lapozás: 1-22
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
